Ingatlanjogi Tanácsadás

#308
Tisztelt Ügyvéd Úr! A következő problémában szeretnék tájékoztatást kérni öntől. Határozatlan idejű önkormányzati bérleti jogviszonnyal rendelkezem Szegeden. Másfél évvel ezelőtt Budapestre költöztem munka miatt, ahol albérletben élek (saját tulajdonú ingatlanom nincs, tartózkodási hely), ugyanakkor a bérleti jogviszonyomat Szegeden rendszeresen fizetem, rendszeresen használom (hétvégente hazajövök, állandó lakcím). Idén a 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet alapján az bérleti jogos ingatlan egyik szobájára vonatkozóan kezdeményeztem az albérletbe adás engedélyezését, amihez a hozzájárulást megkaptam. Így az egyik szobát én, a másikat az albérlő használja, a bérbeadás óta magasabb díjat fizetek, a rezsit arányosítjuk. A 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet 44. § (3) bekezdése alapján amennyiben a lakást a bérlő két hónapot meghaladó időre elhagyta, a bérbeadó a lakásbérleti szerződést felmondhatja. Illetve utána ismerteti a rendelet, hogy a lakás nem lehet elhagyott, ha lakóhelyen kívül dolgozik és ott nincs állandó lakása. Az ellenőrzés kapcsán természetesen hétköznap nem találtak itthon, és a szomszédok pedig azt mondták, hogy nem lakok itt. Véleményem szerint nem sértettem a rendeletet, még azzal sem hogy nem jeleztem, hogy másik városban dolgozok, mivel ahogy írtam, rendszeresen hazajárok. A kérdésem az, hogy felmondhatják-e a bérleti szerződést a fentiek alapján, ha ez 2 hónapon túli elhagyásnak minősül? Az esetemben mi minősül életvitelszerű lakásnak? Köszönettel, A


Tisztelt Attila!

Ahogy Ön is helyesen írja levelében, a rendelet szerint a lakást nem lehet elhagyottnak tekinteni, ha a bérlő azért van távol, mert a lakóhelyén kívül dolgozik és ott nincs állandó lakása. A rendelet tehát a lakóhelyen kívüli munkavégzés tekintetében nem ír elő semmilyen bejelentési kötelezettséget a bérbeadó felé. Álláspontom szerint tehát a levelében írt okok miatt az önkormányzat nem mondhatja fel a bérleti szerződést.

Tisztelettel,

#194
Tisztelt Ügyvéd Úr! A következő ügyben szeretnék tájékoztatást kérni önöktől. Édesanyámmal laktunk egy önkormányzati bérlakásban, aminek a szerződése határozatlan idejű. Édesanyám lebetegedett, állandó ápolásra szorul és járóképtelen, így egy idősek otthonában van jelen pillanatban. Lakbért fizetem rendszeresen azóta is. A mai nap folyamán kaptunk egy határozatot az önkormányzattól, amelyben a határozatlan bérleti szerződést 2015. április 30-cal felmondja, és felszólítja édesanyámat, hogy gondoskodjon a lakásba bejelentett hozzátartozó elhelyezéséről, azaz rólam. Indoklásukban az áll hogy, édesanyám idősek otthonában van, és a lakásban jelenleg Ü. Sándor fia van, akivel az önkormányzat nem áll bérleti jogviszonyban, és az önkormányzat a lakást más bérlőnek nem kívánja bérbe adni. Itt megjegyezném, hogy 40 éve lakunk az önkormányzati bérlakásban. Tudtommal határozatlan idejű szerződést így nem mondhat fel az önkormányzat, és ahogy próbáltam utána olvasni a neten, egyenesági leszármazott tovább folytathatja a bérleti jogviszonyt. Nekem nincs másik lakásom, és nem rendelkezek annyi jövedelemmel, hogy albérletbe menjek 56-évesen. Ebben az ügyben kérném sürgős segítségüket, amit előre is köszönök. Üdvözlettel: Ü. Sándor.


Tisztelt Sándor!

Az önkormányzati rendeletek közül a témában csak Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendeletét ismerem, melynek 44. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben a lakást a bérlő két hónapot meghaladó időre elhagyta, a bérbeadó a lakásbérleti szerződést felmondhatja. Ez nem vonatkozik a piaci alapon bérbe adott lakásra. A bérleti jogviszony folytatására a rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén is csak a bérlő halála után van lehetőség. Javaslom, hogy minél előbb vegye fel a kapcsolatot az önkormányzattal, és amennyiben megfelel a feltételeknek, a saját jogán, szociális alapon kérelmezze a lakás bérbeadását.

Tisztelettel,

#108
Én azt szeretném kérdezni,hogy a szomszédos lakásban sajnos,most meghalt a bérlő.Jogviszonya nem volt a néninek.Arra lennék kíváncsi,hogy a lánya aki itt ápolta 4éven keresztül maradhat e a lakásban.Azt tudni kell,hogy a lányának van egy bejelentett nagy háza,és most azt szeretné,hogy a házát vagy a fiára vagy a lányára íratja.És az édes anyukája lakásában marad.Amit az önkormányzaton keresztül akar elintézni. Még egyszer mondom jogviszony nincs a lakáson.Mi lehetséges ebből????


Tisztelt Kovács Ildikó!

Bérleti jogviszony folytatására van lehetőség. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendeletének 51. § (1) bekezdés d) pontja szerint a szerződés megszűnik, ha a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy. Ha azonban a néni nem is volt bérlő, csak jogcím nélküli használó, annak a folytatására nyilvánvalóan nincs lehetőség.

Tisztelettel,

#132
Tisztelt ügyvéd úr! Negyven évvel ezelőtt egy önkormányzati szociális bérlakásom elcseréltem egy szövetkezeti házfelügyelői állásra, melynek feltétele volt a lakáscsere. Feleségem lett a házfelügyelő, a munkaszerződésbe belefoglalták, hogy az állás megszűnése esetén megfelelő lakás biztosítás esetén a lakást el kell hagyni. Feleségem halálával az állás megszűnt. Nem sokkal utána a házfelügyelői státusz is megszűnt. Több mint húsz éve cserelakásról nem gondoskodtak. A mai napig is jóhiszemű jogcím nélküli vagyok a szolgálati lakásban. Kérdésem az, hogy mivel nem gondoskodtak elhelyezésemről hogyan tudnám visszakapni az önkormányzati bérleti jogomat, mert halálom esetén a hozzátartozómnak nincs itt maradási jogcíme. Válaszát köszönettel veszem


Tisztelt Zoli!

Leveléből nem derül ki, hogy az ügyben az Ön részéről történt-e bármilyen megkeresés az IKV ZRT. felé. Kérelmezte-e a bérleti jogviszony létesítését a fentiekre hivatkozással, és ha igen, milyen indokok alapján utasították azt el. A válaszadáshoz szükség lenne az ügyben keletkezett valamennyi okiratot áttanulmányozására.

Tisztelettel,

#135
Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy egy szegedi bérelt, önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogát a jelenlegi bérlőtől megvásárolhatom-e? Tisztelettel V. László


Tisztelt László!

Igen, a hatályos szabályok szerint köthető megállapodás önkormányzati tulajdonú ingatlan bérleti jogának átruházásáról, amit az IKV ZRT-nek jóvá kell hagynia. Ennek díját az önkormányzat rendeletben szabályozta.

Tisztelettel,