Ingatlanjogi Tanácsadás

#520
Tisztelt Ügyvéd Úr! Az alábbiakkal kapcsolatban kérem a segítségét: 2008-ban édesapám halálával megörököltem a szülői ház 50%-át, a másik 50% édesanyám nevén van, illetve holtig tartó haszonélvezet az egész ingatlanon. 2011-ben lányommal az egyedül élő édesanyám hozzá járulásával hazaköltöztünk a 110m2-es lakásba, mely 3 bejárattal rendelkezik, osztható. Idő közben a lányom a volt barátjával, aki 300 km-re lakik városunktól megszakította a kapcsolatát, mert mentálisan problémás volt… a saját édesanyja írta „mondtam, hogy skizofrén... „ A szakítást követően bennünket sms-ben fenyegetett, hogy ellehetetleníti az életünket és ki is lakoltat… A fiatalember a lányomról mindenféle valótlan dolgokat kezdett terjeszteni…,(ismerősöktől tudjuk-tapasztaltuk), minket pedig sms-ben fenyegetett. Édesanyám azért fordult az unokája ellen, mert a volt barát egyértelműen a lányom ellen fordította a nagymamáját ( 84 éves), akivel tudomásom szerint a mai napig telefonon ápolják a kapcsolatot. Egyértelművé vált számunkra, hogy befolyásolta a nagymamát és mindezek következményeként bekövetkezett a lakás kiürítési per. Így sikeresen szétdúlt egy családot... A fenyegetésekről vannak írásos bizonyítékaink, melyek a bírósági tárgyaláson bemutatásra is kerültek. A tárgyaláson ez édesanyám sajnos változtatott a hozzáállásán, nem mutatott békülési hajlandóságot, így az az egyezség született, hogy lányom április 30-ig ruháit elpakolja onnan, mivel más tulajdona nincs a lakásban. (Itt kívánom megjegyezni, hogy az udvar, ami az ingatlanhoz tartozik, sok évvel ezelőtt megosztásra került, így külön helyrajzi számon a kertrész, amin nincs építmény a lányom nevén van, ami csak a főbejáraton át közelíthető meg, mivel a kert végén a Zagyva városi szakasza, oldalt pedig a szomszédok határolják. A Bírósági határozat sajnos nem tartalmazza az alábbiakat ezért is fordultam Önhöz segítségért…. Ha mégsem költözik onnan el határidőre a lányom, mert pl nem talál megfelelő albérletet, annak milyen következményei lehetnek? Esetleg lehet a Bíróságon kérvényezni haladékot? –ha igen hogyan? Ha erre nincs lehetőség, az esetleges kilakoltatás hogyan működik, egyik napról a másikra, vagy ezt is valahol egy külön eljárás keretén belül kell elindítania az édesanyámnak, vagy azonnal jön valaki is kipakolja? Nagyon fontos számomra, ha nincs más lehetőség és a lányomnak, költöznie kell… hozzám bármikor jöhet az ingatlanba, tartózkodhat ott és mint vendégem akár alhat is nálam? Egyáltalán milyen szabályok és hogyan vonatkoznak ez esetben a mi találkozásainkra, a gyermekemmel mi módon lehetünk együtt ott, ahol az én otthonom van …. Segítő válaszát, tanácsát tisztelettel köszönöm! H.Zsuzsa


Tisztelt Zsuzsa!

Ha a lánya nem költözik el határidőre, a jogcím nélküli használat miatt használati díj megfizetésére kötelezhető.
Amennyiben később szeretett volna kiköltözni az ingatlanból, ezt a perben kellett volna kérelmeznie.
Ha a lánya önként nem teljesíti a jogerős bírósági határozatban foglaltakat, az édesanyja végrehajtási eljárást indíthat a lakás kiürítés iránt. Ennek keretében a bíróság és a végrehajtó különböző eszközökkel élhetnek pl. az önkéntes teljesítés elmaradása miatt pénzbírság megfizetésére kötelezhetik a lányát, illetve végső soron a rendőrség közreműködésével is kiüríttethetik az ingatlant. A végrehajtás költségeit a lányának kell majd viselnie.
Meglátogathatja Önt a lánya, de véleményem szerint életvitelszerűen nem lakhat Önnél. Figyelemmel az édesanyja javára bejegyzett özvegyi jogra Ön is csak azért tartózkodhat az ingatlanban, mert azt az édesanyja megengedi Önnek.

Tisztelettel,

#507
Tisztelt Dr. Kollár Andor Ügyvéd Úr!  Érdekelne, hogy  haszonélvezettel terhelt lakást el lehet-e adni a haszonélvező beleegyezése nélkül? Kizárólag a tulajdonjognál történne váltás, a haszonélvezet továbbra is megmaradna, abban semmilyen változás nem történne. Válaszát előre is köszönöm! Boldog új évet kívánok!


Tisztelt László!

Igen, a tulajdonjog átruházásához még a haszonélvező értesítésére sincs szükség.
A korábban megválaszolt kérdésekre tekintettel (1.2. és 3.) az Ön IP címéről küldött további kérdések nem kerülnek feldolgozásra.
Megértését köszönöm.
Önnek is boldog új évet kívánok!

Tisztelettel,

#500

Tisztelt ügyvéd úr! Igen nagy bajban vagyok, és már nem tudom mit tegyek, és kinek higgyek. Van egy lakás ami az édesapám, és az ő családjáé volt mindig is, de jött a privatizáció, ekkor kerűlt át édesanyám nevére az édesapám pedig holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott. Eddig a rövid tájékoztató a lakásról. A probléma: édesapám meghalt, így a haszonélvezeti jogot nekem (egyedüli leszármazottja vagyok) kell visszavonni (ha jól tudom) mivel a lakástulajdonossal már 1982-ben megszüntették házasságukat, de egy lakásban laktak. Az édesanyámnak van egy lány gyermeke (nekem féltestvérem), aki sose lakott ebben az ingatlanban.. Amikor édesanyám férjhez ment édesapámhoz, ez a lánygyermek ott maradt a nagyszülőknél, és mostanság jelent meg azzal,hogy a lakás fele az ővé és ezért bekőltözik, amit megis tett. De az a helyzett, hogy a tulajdonos még él, tehát nem az ővé a fele. A tulajdonos teljes gondnokság alatt áll, mégis olyan papirokat tud elintézni, amit csak a tulajdonosnak lehetne. Legutóbb jött az édesanyám nevére egy levél a földhivatalból miszerint ő kérte a haszonélvezeti jog törlését, amit meg is adtak. A levélben az állt, hogy ő adta be a kérelmet, ami lehetettlen, mivel Gyulán van idősek otthonában, és mint írtam teljes gondnokság alatt ál. Azt szeretném kérdezni, hogy mivel nem én vagyok a gondnok (hivatásos gondnok van), hogyan tudnám elérni, hogy én legyek. Hogyan lehetne édesanyám akaratát érvényesiteni, hogy amig él, ne tartozkodjanak ebben a lakásban (41 évig felé se nézett), és mivel mindig is apám családjáé volt a lakás, mindenképp a fele jár neki? Még egy kérdés. Hogyan tudom kideríteni, hogy tényleg anyám lánya, mert azt tudom. Nincs róla egy db fénykép se a gyerekkoráról. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: H. Ákos


Tisztelt Ákos!

Az ingatlan terhére bejegyzett haszonélvezeti jog az édesapja halálával szűnt meg. Az ingatlan-nyilvántartásból nem csak Ön jogosult törölni a haszonélvezeti jogot, hanem gyakorlatilag bárki, aki a törléshez szükséges eredeti halotti anyakönyvi kivonatot benyújtja, és kifizeti a törlés díját.

Amennyiben tudomása van arról, hogy valaki jogosulatlanul jár el az édesanyja nevében, feljelentést tehet a rendőrségen.
Mint leszármazók egyenlő arányban örökölnek majd féltestvérével az édesanyjuk után; a haláláig azonban természetesen egyikőjük sem tulajdonosa az ingatlannak, és ott tartózkodni is kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával jogosultak.
A majdani hagyatéki eljárásban a közjegyző vizsgálni fogja, hogy jogilag az örökhagyó gyermekének minősül-e a féltestvére; természetesen a biológia származás vizsgálatára ő sem lesz jogosult.

A gondnoksággal kapcsolatos kérdéseivel az illetékes gyámhatósághoz fordulhat.

Tisztelettel,

#493
Tisztelt kedves Ügyvéd Úr! Szeretnék tanácsot kérni: 2008-ban készült végrendelet szerint a végrendelkező halála után a haszonélvezet egy budapesti lakás után nekem jár. Élettársammal 23 évig éltem kapcsolatba (2016 január végén hunyt el). Az örökösök a lakás miatt folyamatosan zaklatnak. Kérdéseim:
1./ Kell e a lakáshoz külön kulcsot adni nekik hogy szinte bármikor ki-be járkáljanak? Szerintem nem, ha nekik kulcs kell max. ügyvédnél, lezárt borítékban, hogy halálom esetén bejussanak a lakásba, de szerintem ez is felesleges, mert akármikor, ha történik valami pl. zárcsere akkor már a kulcsot nem lehet használni.
2./ Kiadhatóm-e a lakást a tulajdonos engedélye nélkül ideiglenes bejelentővel (mivel folyamatosan zaklatnak így biztosan nem fognak beleegyezni stb.), ha a haszonélvező én vagyok?
3./ Ha bent élek a lakásban mint haszonélvező, a közös költséget kinek kell fizetni (mivel én nekem kellene a hasznot élvezni).
4./ Ha el akarják adni a tulajdonjogukat, akkor köteles vagyok-e a vevő jelölteknek megmutatni a lakást?
5./ Ha 2008-ban készült a végrendelet, akkor a 2008-ban érvényben volt paragrafusok érvényesek és nem a halál utáni időpont számít? Esetleg milyen paragrafusok vonatkoznak e feltett kérdésekre?
6./ Van-e hatása, ha ügyvéddel iratok nekik levelet, hogy a kulcsot letétbe helyeztem, és halálom után a mindenkori tulajdonosnak adják oda, és a zaklatást fejezzék be?
A válaszát előre is tisztelettel megköszönöm.


Tisztelt Ágnes!

1. Amennyiben Ön az ingatlan haszonélvezője nem köteles kulcsot adni a tulajdonosoknak.
2. A haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de a birtoklás, a használat és a hasznok szedése jogának gyakorlását átengedheti. Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását a haszonélvező akkor engedheti át, ha a tulajdonosok – azonos feltételek mellett – a dolog használatára, hasznosítására vagy a dolog hasznainak szedésére nem tartanak igényt [A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:148. § (1) – (2) bekezdései]. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kapott ajánlatot közölnie kell a tulajdonosokkal, és annak elfogadására megfelelő határidőt kell biztosítania számukra.
3. A haszonélvezet tárgyával kapcsolatos
terheket, költségeket, kötelezettségeket főszabályként a haszonélvező viseli. A dolog használatával rendszeresen együtt járó költésegek tekinthetők rendes fenntartási költségnek. A közös költséget tehát Önnek kell viselnie, ez alól kivétel a közös költség részét képező felújítási alap.
4. A tulajdonosok az Ön haszonélvezeti jogának fennmaradása mellett jogosultak értékesíteni a tulajdonjogukat. Álláspontom szerint tehát a sikeres értékesítéshez szükséges ésszerű kertek között és indokolt gyakorisággal köteles a vevőjelölteknek bemutatni a lakást.
5. A 2008-ban készült végrendeletre a már nem hatályos 1959. évi IV. törvény rendelkezései irányadóak.
6. Remélhetőleg igen, de mivel a tulajdonosokat Ön ismeri, erre a kérdésre Ön jobban tudja a választ.

Tisztelettel,

#489
Tisztelt Ügyvéd Úr! Édesanyám eltartási szerződést kötött két gyermekemmel. A lakása 50-50%-ban a gyerekeké lett, a haszonélvezeti jog az édesanyámé maradt haláláig. Édesanyám sajnos 2016.06.09-én elhunyt, így a haszonélvezeti joga megszűnt. A gyerekek szeretnék, hogy a haszonélvezeti jog az enyém legyen. Mi ilyenkor a teendő, hogy a haszonélvezeti jog az enyém legyen? Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel S. Józsefné.


Tisztelt Katalin!

Haszonélvezeti jogot szerződéssel alapíthat a gyermekei tulajdonát képező ingatlan terhére.
Egyenesági rokonok között a haszonélvezeti jog alapítása mentes mind a visszterhes vagyonátruáuzási-, mind pedig az ajándékozási illeték fizetése alól.

Tisztelettel,