Ingatlanjogi Tanácsadás

#512
Tisztelt Ügyvéd Úr! Kecskeméten készülünk családi házat venni. Szerencsére van ingatlanközvetítéssel foglalkozó barátunk helyben és így tud segíteni a választásban. Néhány ingatlan esetében azt a tájékoztatást adta, hogy osztatlan közös tulajdonú telken van vagy ami még rosszabb, nincs rá építési engedély. Ezek az ingatlanok a 80-as 90-es években épültek. Annak már utána néztünk, hogy ha 10 éven belül épült az ingatlan építési engedély nélkül, akkor bontásra kötelezhető. 10 évnél régebbi építésű ingatlanok esetében valahogy megoldható-e, hogy ha megvásárolom, akkor ne kelljen elbontatni és minden megfeleljen a hatályos jogszabályoknak? Válaszát előre is köszönöm! Imre


Tisztelt Imre!

Kérdése a jelen honlap keretein belül nem válaszolható meg, erre ugyanis nincs általános formula, ingatlanonként kell vizsgálni a problémát.
Nem javaslom építési engedély nélkül épült ingatlan megvásárlását.

Tisztelettel,

#504
Kedves Ügyvéd Úr! Most vettem egy családi házat, mely a telek egyik oldalhatárára épült. A nappali nagyon sötét, ezért szeretnék rá ablakot (üvegtéglát nem). A szabályozásnak utánanéztem (OTÉK (253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet) 37.§.), de az értelmezésében a segítségét kérném. Vagyis, ha nem nyílik az ablak, akkor: a. tetszőleges méretű és átlátszó is lehet? b. lehet tetszőleges méretű, ha nem átlátszó? Köszönettel: B. Regina


Tisztelt Regina!

Az én értelmezésem szerint nem szabad ablakot elhelyeznie a szomszédos telekkel közös határvonalon álló homlokzati falon, függetlenül annak méretétől és attól is, hogy az ablak nyitható-e vagy sem.

Tisztelettel,

#416
T. Címzett! Segítségét szeretném kérni az alábbi esetben. Megörököltük a szülői házat egy nagy telekkel. Most szeretnénk eladni, de sajnos a nagy telekkel nem sikerül. Gondoltuk megosztjuk a telket, de a gondok akkor kezdődtek mert a hátsó szomszéd időközben beépítette a telek mögött található zsákutcát faépületekkel. Az önkormányzatnak van egy jogerőre emelkedett utca rendezési terve, de azt mondták, nekünk kellene kártalanítani a mellettünk lévő többi szomszédot, hogy új utat kapjunk a hátsó részhez. Ez viszont a többi szomszédnak nem érdeke, mert a 6 telek közül csak minket és a közvetlen szomszédunkat érinti, hogy ezáltal megszűnt a hátsó bejárata. Aki beépítette az utcát, ahhoz az új rendezési terv szerint nem nyúlnának. Azt mondták mivel több mint 10 éve állnak ezek az épületek a földhivatal már bejegyezte nekik ezt a területet, így már az ő tulajdonuk. Azt szeretném megkérdezni van e olyan jogszabály ami alapján követelhetnénk a régi állapot visszaállítását. Előre is köszönöm válaszát!


Tisztelt Margit!

Nem tudok ilyen jogszabályról. Fontolják meg talán azt a megoldást, hogy a saját első telekrészükből alakítanak ki egy magánutat, amivel biztosíthatnák a hátsó telek megközelíthetőségét is. Ezáltal lehetővé válna a telek megosztása is.

Tisztelettel,

#388
Tisztelt Ügyvéd Úr! A kunfehértói földszintes 30 m2-s nyaralónk téliesítésével egyidőben szeretnénk a meglévő teraszt úgy átalakítani hogy: 1. lebontanánk a régi drótüveg terasztetőt, 2. megnövelnénk 1 méterrel a teraszt, 3. üvegfalú télikerttel beépítenénk a teraszt Az építési hatóság és tervező/gyártó/kivitelező egymásnak ellentmondanak abban, kell-e ehhez építési engedély vagy sem. Természetesen egyedül csak a halasi építési hatóság szerint kell engedély. Az Étv. OTÉK 312/2012 Kormányrendelet és az érvényes helyi építési rendelet nem tesznek említést ilyen télikert beépítésről. Szeretném megtudni Öntől: kell-e a fent tervezett beépítésre építési engedélyt kérnünk? Várom mielőbbi válaszát. Üdvözlettel: H. Zsolt


Tisztelt Zsolt!

Az Ön által is hivatkozott, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletének 1. pontja szerint építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység az építési engedéllyel építhető építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) változatlan formában újjáépíteni.
Figyelemmel arra, hogy az Ön által tervezett átalakítás a terasztető elbontásával és az alapterület megnövelésével is jár, véleményem szerint a tervezett építési tevékenység engedélyköteles.

Tisztelettel,

#383
Tisztelt Ügyvéd Úr! Érdeklődnék, hogy üdülőövezetben levő telken most szeretnénk építeni családi házat (nem nyaralóként üzemelne, ott laknánk életvitelszerűen). Az építési engedélyben szerepelhet-e, hogy lakóház, és vonatkozik-e rá a gyorsított építési kérelem, amit most 2016-ban vezettek be? A környéken csak olyan házak vannak, amikben ott laknak az emberek. Kb. fél éve csak arra várunk, hogy a telekátalakítási papír meglegyen, mert járdarészt kell adni az Önkormányzatnak, és még hol van az építési engedély beadása... Üdv. és köszönettel H. Gabi


Tisztelt Gabi!

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 22. §-a szerint üdülőházas területen lakóépület besorolás nem engedélyezett, így véleményem szerint az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységre vonatkozó szabályok sem alkalmazhatóak.

Tisztelettel,