Ingatlanjogi Tanácsadás

Üdvözlöm! Kicsit összetett a dolog, megpróbálom érthetően vázolni. 35 éves nő vagyok. Sem gyerekem, sem férjem nincs. Nevemen sem ingatlan, sem autó nincsen. 3 éves voltam, amikor édesapám meghalt. Anyu újra férjhez ment, ekkor költöztünk nevelőapámhoz. Ő szintén özvegy volt, egy kislánnyal. Később született egy közös lány. Anyu és édesapám önkormányzati lakásban éltek Budapesten, nevelőapám pedig az első feleségével építette azt a házat, ahova költöztünk, ahol most is lakom még. Anyu 5 évvel ezelőtt meghalt. Nevelőapám lánya már évekkel ezelőtt elköltözött, férjhez ment, 3 gyereke született. Tehát jelenleg én, nevelőapám és féltestvérem (húgom) lakjuk a házat. Húgom bejelentette, hogy ősszel elköltözik. (Párjának van lakása.) Erre nevelőapám kijelentette, hogy egyedül nem tudja fent tartani a házat, eladja, és vesz magának egy kisebbet. Én meg menjek albérletbe. Itt jönne a kérdésem: ha sikerül eladnia az ingatlant, nekem az árából semmi nem jár? Mint írtam, tény, hogy Anyuval önkormányzati lakásból költöztünk ide, vagyona nem volt, nevelőapám sosem vett a nevére, de Anyuval 26 évet együtt voltak. Előre is köszönöm segítő válaszát! Tisztelettel: Adrienn


Tisztelt Adrienn!

A levelében írtak alapján a nevelőapja különvagyonát képezi az ingatlan. Amennyiben tehát az édesanyja a különvagyonából, vagy akár a nevelőapjával közös vagyonból nem eszközölt olyan beruházásokat az ingatlanon, amelyek annak értékét növelték volna (értéknövelő és nem állagmegóvó ráfordításokról van tehát szó!), Önnek az eladási árból nem jár semmi.

Tisztelettel,

Megosztom