Ingatlanjogi Tanácsadás

Tisztelt Ügyvéd Úr! A következő problémával kapcsolatban kérnem szíves véleményét. Külterületi ingatlanom adásvételi szerződését 5 hónapos procedúra végen a Földhivatal, hibás megfogalmazás miatt semmisnek nyilvánította. Újabb szerződéskötés, az újabb procedúra 4. hónapjánál tartunk. Mivel az ingatlan lakatlan, a vevő kérte, hogy adjuk át neki a ház kulcsát, hogy addig is gondját tudja viselni a háznak, ha túl hideg van befűt stb. Mi ebbe belementünk, és ügyvéd előtt erről készült feljegyzés. A vevő akkor tájékoztatott bennünket, hogy a vételárat időközben lekötötte, és így nem tudja ügyvédi letétbe helyezni. Mivel akkor meg nem tudtuk, hogy az adásvételi szerződést újra kell kötni, és már a procedúra 5. hónapja volt, úgy gondoltuk, 2-3 hét múlva meg lesz a jóváhagyás, belementünk abba, hogy nem ragaszkodunk a letéthez. Ez ez év januárjában volt. Időközben a vevőnk a mellettünk levő szántót, illetve tanyás ingatlant is megvásárolta, így már elővetéli joggal is rendelkezik a mi ingatlanunkra. A földhivatali jóváhagyás ez év július végére várható. Mivel a birtokba adás részünkről megtörtént, kértük a vevőt, hogy fizesse ki számunkra a teljes vételárat, mivel mar 9 hónap eltelt, a pénzünk értéke romlik stb. Mivel a vevő elővetéli joggal bír, szamara mar nincs rizikó. A vevő nem fizet a jóváhagyás előtt, mivel a pénzt lekötötte. Arcátlanságnak tartom a vevő részéről, hogy neki kamatozik a pénz, amikor mi ennyi engedményt tettünk, és nem tudunk magunknak másik lakást venni. Mit tehetünk ebben az esetben? Ki kell várnunk a földhivatal jóváhagyását? Az ügyvédi letétbe helyezett vételár kamata kit illet? Előre is köszönöm Ügyvéd Úr válaszát! Zita


Tisztelt Zita!

Mint ahogy a leveléből is kiderül, a vevővel megállapodtak abban, hogy a vételár megfizetését megelőzően birtokba adják részére az ingatlant („mi ebbe belementünk, és ügyvéd előtt erről készült feljegyzés”), ahogy abban is, hogy a vevő a szerződés jóváhagyásáig nem köteles ügyvédi letétbe helyezni a vételárat („belementünk abba, hogy nem ragaszkodunk a letéthez”). Az arcátlanság nem jogi kategória, így hogy a vevő viselkedése annak minősül-e, nem kívánom eldönteni. Meg kívánom azonban jegyezni, hogy az Önök hozzájárulása nélkül a vevő nem vehette volna birtokba az ingatlant. Lehetőségük lett volna úgy is megállapodni a vevővel, hogy csupán a vételár letétbe helyezését követően veheti birtokba az ingatlant, azonban nem így tettek.
Csak az adásvételi szerződésük ismeretében dönthető el, hogy követelhetik-e a vevőtől a vételár megfizetését a szerződés jóváhagyása előtt. Amennyiben a szerződésben így állapodtak meg, akkor igen.
A vevő elővásárlási joga nem jelenti azt, hogy biztosan meg is szerezheti az ingatlan tulajdonjogát; különösen akkor nem, ha több elővásárlásra jogosult személy is van. Mindamellett az a tény, hogy valaki elővásárlásra jogosultként kíván megvásárolni egy ingatlant nem garancia a szerződés jóváhagyására sem.
Ha a vételárat ügyvédi letétbe helyezte volna a vevője, annak kamata - a letéti szerződés ellenkező kikötése hiányában - Önöket illetné. A letéti szerződésben azonban a felek szabadon állapodhatnak meg arról, hogy a letéti összeg kamata kit illet meg, ahogy arról is, hogy kit terhelnek a letétkezelés költségei.

Tisztelettel,

Megosztom