Ingatlanjogi Tanácsadás

Üdvözlöm. Én elsősorban ügyvédet keresek, dióhéjban leírnám a történetemet, ha esetleg lát benne fantáziát, szívesen venném a segítségét a további együttműködésre a jogi képviseletem ellátásában is. A párommal idestova húsz éve alkotunk egy párt, ebből két évig házasok is voltunk, majd a válás után egy szatyorral az utcára tett. Mivel kiskorú gyermekünket hozzám ítélte a bíróság visszakönyörögte magát és újból kezdődött viharos életünk. 2003-tól alkotunk egy párt ismét, de a lakcímbejelentő szerint csak 2007 óta vagyunk élettársak, szóval nincs meg a tíz év együttélés papíron, esetleg egy barátnővel tudnám bizonyítani, hogy együtt laktunk, de ő ellenem 30 embert hozna amiben ezt tagadná. Van egy kiskorú(februárban tölti a 17. évet)gyermekünk. 2002-ben, meghalt az édesapja akitől örökölt egy házat, 2007-től már ebben a házban laktunk,tehát ez a férjem különvagyona. Mivel a kisfiam jövőre nagykorú, már nincs szüksége rám a továbbiakban a páromnak, hogy a gyermek vele maradhasson, így megint egy táskával fog az utcára rakni. Nekem munkám mellette nem volt, vezettem a háztartást, gyermeket neveltem stb. saját vagyonom nulla. Kétszer estem ugyanabba a csapdába, nem tanultam belőle....sajnos. Kérdésem, van-e joga kirakni engem az utcára az ő házából? Követelhetek-e vagyonszaporulat megosztást, és lakáshasználatot, ha csak 7 év a bizonyított együttélés, de 17 éves a közös gyermekünk? Tisztelt ügyvéd Úr, várom mielőbbi válaszát, mert az idő szorít, lépnem kell lassan, de ehhez kellene az Ön segítsége és támogatása, köszönettel.


Tisztelt Ildikó!

Ha jól értem, az Önök házasságát már jogerősen felbontotta a bíróság, és jelenleg élettársakként élnek együtt. Annak nincs jelentősége, hogy 7 vagy 10 éve élettársak. Az örökölt ingatlan a férje különvagyonát képezi, melynek elhagyására kötelezheti Önt. Ha voltak az élettársi együttélés alatt közös pénzből végzett beruházások az ingatlanon, ennek Önre jutó részének megtérítését kérheti.

Tisztelettel,

Megosztom