Ingatlanjogi Tanácsadás

Tisztelt Ügyvéd Úr! Szegedi nyugdíjas pedagógus házaspár vagyunk. 2008-ban vásároltunk egy budapesti lakást a feleségemmel, melyre 13,5 MFt svájci frank alapú hitelt vettünk fel. 2011 végén sikerült eladnunk az ingatlant, és 180 Ft-os árfolyamon éltünk a végtörlesztés lehetőségével. Akkor ez még nem tűnt egy túl jó döntésnek, mert az összes megtakarított pénzünket elveszítettük; a mostani 260 Ft körüli árfolyamot elnézve ugyanakkor, egyre inkább életünk legjobb üzletének bizonyul. Eleinte arról volt szó, hogy a végtörlesztőket eleve kizárják a mostani „elszámoltatásból”, de utána már ilyet is, olyat is hallottunk, és nem tudjuk, hogy melyik információ igaz. Olyat is olvastunk, hogy amennyiben a végtörlesztéssel többet kaptunk vissza, mint ami most járna, és mégis kérjük az elszámolást, a bank még a különbözet megfizetésére is kötelezhet minket. Nem vagyunk elégedetlenek, tudjuk, vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévők is. Úgy gondoltuk azonban a feleségemmel, ha hátrányunk nem származhat belőle, és jogosultak vagyunk a mostani elszámolást is kérni, élnénk ezzel a lehetőséggel, hátha még valamennyivel csökkenteni tudnánk a veszteségeinket. Köszönjük megtisztelő válaszát! C. Csaba


Tisztelt Csaba!

Kis híján elkésett a kérdésével. Jogosultak utólagos elszámolást kérni azok is, akik 2011 szeptembere és 2012 februárja között éltek a végtörlesztés lehetőségével. Fontos azonban, hogy az elszámolás iránt kérelmüknek legkésőbb 2015. március 31-éig be kell érkeznie a bankhoz. Az elszámolás tehát esetükben nem automatikus, és ha a határidőt elmulasztják, nem élhetnek többé ezzel a lehetőséggel. Az elszámolás iránti kérelem benyújtása csak akkor ingyenes, ha kölcsönből végtörlesztettek. Egyéb esetekben, így az Önök esetében is, az igény benyújtásával egyidejűleg 10.000,- Ft-ot kell a banknak megfizetni. A bank 2015. november 30-áig köteles elkészíteni az elszámolást. Az utólagosan visszajáró elszámolási összegből valóban le kell vonni a végtörlesztéskor igénybe vett árfolyamkedvezményt, és ez sok esetben negatív egyenleget eredményezhet, azonban a bank részére ebben az esetben sem kell visszafizetniük semmit.

Tisztelettel,

Megosztom