Ingatlanjogi Tanácsadás

Nem ingatlanjoggal kapcsolatos kérdés.


Tisztelt Ügyvéd Úr! Autószereléssel foglalkozom több évtizede. 2013. év végén a helyi benzinkúton lerobbant egy autó. A töltőállomás vezetője autószerelőnek engem ajánlott a számomra ismeretlen nem helybéli tulajdonosnak. Találkoztunk, igyekeztem neki segíteni. Az autót elvontattuk a műhelyembe, diagnosztizáltuk a hibákat, elkezdtük a gépkocsi javítását. Időközben telefonon kerestem a tulajdonost, egyeztettük a javítás költségeit. Több megbeszélni való is lett volna, azonban a későbbiekben ezt a számot már nem tudtam elérni. Egyéb telefonos elérhetőséget nem kaptam. Tudtam, viszont a lakcímet. Az autót tároltam, vártam, hogy a tulajdonos jelentkezzen. Ez nem történt meg. A telefonszámon továbbra sem értem el. A tudomásom szerinti lakcímre ajánlott térti vényes levelet küldtem 2015. májusában. Ebben a levélben kértem, hogy keressen meg, mivel több megbeszélni valónk is lenne az állapotfelmérés után a javítással valamint a több mint egy évnyi tárolással kapcsolatban. Felajánlottam vételi szándékom is a gépkocsira, amennyiben anyagi nehézségei lennének és emiatt nem keres. Az ajánlott levelet átvették, erről a postai visszajelzést is megkaptam. A probléma továbbra sem rendeződött, a tulajdonos nem keresett. A gépkocsit fűtött műhelyben tárolom a mai napig. A vételi szándékom továbbra is fennáll, figyelembe véve a gépkocsin eddig elvégzett javítást, munkadíjat, alkatrész költséget valamint a tárolást (munkalapon vezetve részletesen). Időközben tudomásomra jutott, hogy a tulajdonost gyorshajtás miatt pénzbeli büntetésre ítélték, amit a mai napig nem rendezett. Gondolom ezt a gépkocsira tették fedezetül, és emiatt nem keresi az autót. Elképzelhető, hogy az autónak egyéb meg nem térített költségei is vannak. Pl.: kötelező biztosítás nem fizetése, vagy ha kölcsönből vásárolt, akkor a részletfizetés problémái. Bár ez csak feltételezés, bizonyítékaim nincsenek. Szeretném az autót legálisan megszerezni, tulajdonomba átíratni. Milyen lehetőségeim vannak? Milyen forgatókönyv szerint intézkedhetek? Ilyen esetben is felmerülhet az elidegenítés fogalma, mint az ingatlanoknál? Megjegyzem a gépkocsi piaci forgalmi értéke kb 500.000,- Ft, az eddig felmerült javítás költsége (tárolás nélkül) kb 100.000,- Ft. Válaszát várva, üdvözlettel: P. József


Tisztelt Uram!

Kérdése nem ingatlanjoggal kapcsolatos.

Tisztelettel,

Adásvételi szerződésből eredően tartozás maradt fenn a vevő részéről, de a végrehajtó nem foglalkozik az üggyel, amíg nem adom meg a vevő személyes adatait. Honnan tudhatom meg az adatait?


Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy adás-vétel után fennmaradt tartozás a vevő részéről. Nem adott meg pontos személyes adatot és szeretném az alábbi adatokat megtudni: bejelentett lakcím, adószám, anyja neve. Kérem adjon tanácsot, hogy ezt valahonnan megtudhatom-e, mert a végrehajtó addig nem igazán foglalkozik velem, míg bizonyosságot nem szerzek a tényekről. Válaszát köszönöm. Üdv: L. Ildikó


Tisztelt Ildikó!

A jelen honlap ingatlanjoggal kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Mivel az adásvételi szerződés nem tartalmazza a felek személyes adatait, feltételezem, hogy nem ingatlanjoggal kapcsolatos adásvételre vonatkozik a kérdése.
A végrehajtó kizárólag végrehajtható okirat - pl. jogerős fizetési meghagyás, bírósági ítélet - alapján tudja lefolytatni a végrehajtási eljárást. Az első lépés tehát semmiképpen sem a végrehajtási eljárás. A már megindított peres eljárással igazolhatja az adat felhasználásának célját és jogalapját, tehát erre hivatkozással kérhet adatszolgáltatást a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból; ennek teljesítéséhez is szükséges azonban a keresett személy azonosítására alkalmas minimális természetes személyazonosító adatainak megadása. A fentiek hiányában a keresés minden bizonnyal nem fog eredményre vezetni.

Tisztelettel,

Nem ingatlanjoggal kapcsolatos kérdés.


Tisztelt ügyvéd úr. A kérdésem a kővetkező Facebook 3 alkalommal feltörték a fiókomat. Személyes adataim megtekintése két napon keresztül sex pornó képek feltöltése amit nem én tettem ami több száz ismerőshöz eljutott. Tudomásom szerint négy alkalommal sértették a törvényt, fiók feltörés, személyes adataim megtekintése, kiskorúak számára káros tartalom személyiségi jogom megsértése .Megtettem a rendőrségi feljelentést. Üdvözlettel : D Tibor


Tisztelt Tibor!

Nem pontosan értem, hogy az Ön által leírtak miként kapcsolódnak a jelen, zömében ingatlanjoggal foglalkozó honlaphoz.
A rendőrségi feljelentés viszont jó döntés volt, ha ilyenek történtek Önnel.

Tisztelettel,

Nem ingatlanjoggal kapcsolatos kérdés.


Tisztelt Ügyvéd Úr! A férjemtől két hete elköltöztem, nem tudok már vele együtt élni. Többször majdnem megvert. Most szerettem volna elhozni a lakásból a személyes dolgaimat, de a férjem nem engedte. A lakás a férjem tulajdonában van. Azt szeretném megkérdezni, hogy ebben az esetben mit tehetek, kihez fordulhatok segítségért. Köszönettel: Ilona


Tisztelt Ilona!

Kérdése nem ingatlanjoggal kapcsolatos, igényét bírósági úton érvényesítheti.

Tisztelettel,

Nem ingatlanjoggal kapcsolatos kérdés.


Kedves Ügyvéd Úr! Szabad felhasználású jelzáloghitelt szeretnénk igénybe venni a férjemmel. Rendelkezünk egy tehermentes ingatlannal. Nem vagyunk Bár-listásak, de nem rendelkezünk a bank által megszabott megfelelő jövedelemmel. Egy háztartásban él velünk a nagybátyám, aki megfelelő jövedelemmel rendelkezik. Őt elfogadja-e a takarékszövetkezet vagy egy bank adósnak?


Tisztelt Emma!

Kérdése nem ingatlanjoggal kapcsolatos.

Tisztelettel,

<