Ingatlanjogi Tanácsadás

Kizárólag utalással teljesítheti-e a bank a CSOK-ot?


Tisztelt Cím! Használt ingatlaneladás vonatkozásában 2 pontban kérnék, tisztelettel sürgős tanácsot, vagyis részben megerősítést. A vevőjelöltem készpénzéből, valamint lakásvásárlási hitelből és kevés CSOK- ból kívánja kiegyenlíteni az ingatlan ellenértékét. Sajnos a bankok érdekét védő jogszabályok, hogy az emberek bátran folyamodjanak hitelhez, minden kockázatot az eladó nyakába varrtak. Vagyis, ha a vevő érdekkörébe tartozó, de vevőn kívülálló okok miatt hiúsul meg az ügylet, akkor a szerződés előtti állapotot kell visszaállítani és a foglalót is vissza kell fizetni az eladónak. Tehát, ha az ügy folyamán valamely okból úgy dönt a bank, hogy nem folyósít hitelt, vagy éppen a vevő gondolja meg magát és haver a bankigazgató, mert az esetünkben így van, vagy éppen titkosszolgálati eszközökkel akarnak valakit csőbe húzni, megtehető. Főleg olyan esetben, mikor az eladó is vásárlási kényszerhelyzetben van, szoros időpontokkal és a foglalóból történő kényszerű foglalással. Mert ugye aki csak készpénzes vevővel áll szóba, az bizony nem megy bele olyan szerződésbe, hogy a vevő vevőjétől függjön az általa átvett foglaló sorsa. Ami még ezzel kapcsolatban pofátlan szembeállítás, hogy viszont az eladó érdekkörében felmerülő, a szerződést meghiúsító ok fellépte esetén a foglaló duplán jár vissza. Ezt az áldatlan és a jogszabályok által teremtett helyzetet a következőképpen próbálom elkerülni, de nem tudom, hogy a vevő elfogadja- e, vagyis egyáltalán belekerülhet- e a szerződésbe: "Abban az esetben, ha a vevők érdekkörében felmerülő, de a vevőknek fel nem róható okból nem jön létre a jogügylet, akkor a foglaló gyanánt kifizetett 5 millió forintból kártalanítás címén 3.5 millió forint az eladót illeti. A nevezett, kártalanításra szánt összeg az eladót érintő vásárlási kényszerből eredő foglalási kényszer által elveszett összeg fedezetére, a vásárolandó ingatlan keresése okán felmerülő költségek, a költözéshez szükségesnek vélt beruházások, valamint a nem anyagi kár kiegyenlítésére szóló átalány." A másik kérdés, hogy jogszabály kötelezi- e bankot arra, hogy a hitel úgy legyen utalva a vevő bankjába, vagy csak úgy a hitelfolyósítás egyik feltételeként kiköti? Mert én költségmentesen kp. - ben szeretném átvenni. Mi erre a megoldás, mit lehet lépni? Köszönettel: K. Géza


Tisztelt Géza!

Ha a bank következetesen érvényesíti a foglalóval kapcsolatos álláspontját, akkor minden bizonnyal az Ön által írtakat sem fogja elfogadni, az ugyanis lényeges tartalmi elemeit tekintve a foglaló fogalmának felel meg.
A problémát tehát abban látom, hogy nincs megállapodás Ön és a vevője között: Ön foglalót szeretne, a vevő bankja viszont olyan nyilatkozatot kér a szerződésbe foglalni, ami ennek ellentmond. Javaslom, hogy a vevője keressen fel más bankot is, ugyanis a pénzintézetek eltérő feltételekkel folyósítják a CSOK-ot.
Második kérdésére válaszolva igen, a bank köteles utalni a CSOK-ot és a kamattámogatott hitelt; a fenitek igénylése esetén ugyanis az ingatlan vételárának legfeljebb 10%-a teljesíthető készpénzben. Szintén megállapodás kérdése, hogy a vevője hajlandó-e kifizetni Önnek a készpénz felvételének díját. Nem gyakori az ilyen megállapodás, de jogi akadálya természetesen nincs.

Tisztelettel,

Nem tudom birtokba venni az ingatlant, melyet tíz éve vásároltam lakásépítési kedvezmény igénybevételével. Mit tehetek?


Tisztelt ügyvéd! Azzal a kéréssel fordulok önhöz, hogy van egy lakásom, amit szocpolra vásároltam (3 gyerekem van) 2006-ban. De akitől vettem, 2007-ben aláíratott velem egy előszerződést, amire azt mondta, hogy villany átíratás. De mivel nem történt meg az adásvételi szerződés megírása, így az előszerződés 5 év után elavult. Szeretnék beköltözni a házamba, de nem engedik, mert az előszerződéssel fenyegetnek, hogy az övék a házam. Én tulajdoni lapot mindent vittem magammal, de még így sem tettek ennek eleget.  Ezért kérem lenne szíves leírni, ilyenkor mi  a teendő? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: B. Erzsébet 


Tisztelt Erzsébet!

Nem igazán világos számomra, hogy amennyiben nem volt színlelt a jogügylet, amellyel a lakásépítési kedvezményt igénybe vették, miért nyugodott bele 10 évig abba, hogy nem használhatja a saját tulajdonát képező ingatlant. Ha nem lakta/lakja az ingatlant, a felvett kedvezmény visszafizetésére is kötelezhetik. Javaslom, hogy lakás kiürítése iránti per megindítása végett forduljon ügyvédhez. Átfogóbb tanácsadáshoz az okiratok ismeretére lenne szükség.

Tisztelettel,

Vissza kell-e fizetnünk a 2008-ban felvett lakásépítési kedvezményt, ha a máshol létesítek tartózkodási helyet?


Tisztelt Ügyvéd Úr! Férjemmel közös ingatlanunkat 2008-ban vásároltuk megelőlegező szocpollal. A 2 gyermek megszületett. Most kaptam egy jó állásajánlatot, de ahhoz egy másik városba be kellene jelentkeznem ideiglenes lakcimmel (szerencsére szüleim ott élnek, igy lenne hova). A munkát viszont itthonról is tudnám végezni. Szóval gyakorlatilag csak a szerződéshez kell ideiglenes cim. A kérdésem az, hogy ilyenkor is vissza kell-e fizetni a szocpolt? Mert akkor nem éri meg a munka. Vagy csak részarányosan kell visszafizetni? Még 2 évünk van hátra a szocpolból. Köszönettel! Éva


Tisztelt Éva!

A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés c) pontja értelmében, ha a lakásépítési kedvezmény igénybevételével épített lakás az elidegenítési és terhelési tilalom időszakában nem a támogatott személy és a vele együttköltözők lakóhelyéül szolgál, akkor a támogatást vissza kell fizetni.
A lakóhely megváltoztatását és annak tényét, hogy a lakás nem saját maga és a vele együttköltözők lakóhelyéül szolgál, a személyi adat- és lakcímnyilvántartó hatóságnál történt lakcímbejelentéstől számított 30 napon belül az iratok egyidejű csatolásával köteles a kormányhivatalnak bejelenten. Amennyiben a támogatott személy a bejelentési kötelezettségének nem, vagy késedelmesen tesz eleget, a visszafizetési kötelezettség a lakóhely megváltoztatásának napjától számítva a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48. §-a szerinti késedelmi kamattal növelten terheli.
A visszafizetés módjáról a hivatkozott kormányrendelet 21/B. §-a rendelkezik.

Tisztelettel,

Lakásépítési támogatás igénybevétele esetén elkerülhető-e a közös tulajdon keletkezése?


Tisztelt Ügyvéd úr! El lehet-e kerülni a közös tulajdonjog megszerezését, ha régebben a szocpolt meg az építési engedélyt azt hiszem, úgy adták be hogy közösen lesznek a tulajdonosok? A ház emeleti részéről lenne most szó. Válás miatt már nem lakik otthon az apa, majdnem 4-5 éve. Mit lehet tenni ilyen esetben?


Tisztelt Bertalan!

Amennyiben már megépült a ház emeleti része, azon közös tulajdon keletkezett, függetlenül attól, hogy az ingatlan-nyilvántartásban ki szerepel tulajdonosként. A közös tulajdon keletkezését tehát már nem lehet elkerülni (lakásépítési támogatás igénybevétele esetén egyébként sem), a házastársi közös vagyont viszont természetesen meg lehet osztani.

Tisztelettel,

Megvásárolnánk a testvérem fél házrészét. Igényelhetünk-e CSOK-ot vagy kamattámogatott hitelt?


Testvéremmel közösen 50-50%-ban van egy családi házas ingatlanunk. Megegyeztünk, hogy ő el szeretné adni, én meg szeretném venni az ő 50%-át. Kérdésem: milyen kölcsönt vehetek igénybe? Szocpol-t vagy milyen kedvezményt? 1 gyermekünk van szeptemberben várjuk a második gyermekünket. A ház /kb. 80 nm/ felbecsült értéke 30 millió forint. Feleségemmel együtt mindketten dolgozunk. Havi jövedelmünk kb. 250 - 300 ezer forint. Köszönöm. dédi


Tisztelt dédi!

Közeli hozzátartozótól történő vásárlás esetén sem CSOK-ot, sem kamattámogatott hitelt nem vehetnek igénybe. A bankok hitelezési gyakorlata eltérő abban, hogy egyéb hitelt folyósítanak-e közeli hozzátartozók közötti jogügylet esetén. Érdemes tehát több pénzintézet ajánlatát is áttanulmányozni, ha a vásárlásnak nem feltétele a CSOK vagy a kamattámogatott hitel igénybevétele.

FOLYTATÁS

Tisztelettel,

<